Ma vagyok a 25. napja Japánban :) Még mindig minden új, és izgalmas! Gyönyörű tiszta és szép a környék ahol élek, viszonylag csendes, nem sok ember járkál az utcákon, de unalmasnak semmiképp sem mondható! A házunktól fél óra alatt el lehet érni tömegközlekedéssel Japán harmadik legnépesebb városába, Ószakába, de 10 perc alatt már egy teljesen nyüzsgő mozgó részig el lehet jutni. Elég sokat esik az eső, és fülledt a levegő, úgyhogy minden nap az öveken kívül minden aznap hordott ruhaneműt kimosunk. Nameg leszámítva az egyenruha zakót és nadrágot, mert azt 2 hetente tisztítóba küldjük. Az iskolát ezen a héten kezdtem el, de csak hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken volt tanítás, az is elég laza volt, mert iskolakezdésnél sok a vizsga és a mérés (sport, testtulajdonság (súly, magasság),...). Itt is van minden reggel "nyitás", csak itt "homeroom"-nak hívják. Iskola után is van egy ilyen "homeroom", aztán teremtakarítás. Az órák ezen a héten 45 percesek voltak, de jövő héten már 50 percesek, 2 hét múlva pedig 65 percesek lesznek. Vannak igencsak különlegesnek mondhatót tantárgyaim, mint a kalligráfia, japán történelem, judo, archaikus japán nyelv, és a többi. Természetesen ezek mellett a megszokott tantárgyak is szerepelnek, mint például a matek és a biosz. Az iskolában itt is mindenkinek van egy szekrénye, és reggelente levesszük a cipőnket, és ide tesszük be, hogy a nap további részében az iskolapapucsban legyünk. Rengetegen járnak az iskolába, összesen kb. 1200-an. Emellett van körülbelül 35 klubja az iskolának, ezek mind kultúr klubok, mind sportklubok. Én is csatlakoztam egy klubba, és mivel nem volt karate, de volt judo, ezért abba. Heti 18-21 óra edzés van, attól függően, hogy mennyire van közel az elkövetkezendő verseny. Amúgy a fogadócsaládom hihetetlenül kedves, és nagyon jófejek! Az apuka minden második harmadik nap felkapja vacsora közben az ukuleléjét, és táncra perdül vele, miközben valami poén számot jáccik rajta. Elég zenefanatikus a család, de nagyon bírom :) Van itthon egy nagy zongora, egy hatalmas zeneszerkesztő szintetizátor, és egy elektromos zongora még az emeleten, aztán van egy klasszikus gitár, egy elektromos gitár, két ukulele, meg egy zenekari xilofon. Ahogy tudok, töltök fel képeket is!
Iskolaélet és az itthon. 学校生活と家
2012.04.14. 16:18 マルツィ
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://japanutam.blog.hu/api/trackback/id/tr374428696
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.